A templomunk története

img_0858Balatonboglár, evangélikus templom

A balatonboglári evangélikusok a többi déli parton lévő településhez hasonlóan Kötcse gondozásában álltak 1938-ig. 1939-ben létrejött a Balaton-délvidéki missziói egyházközség, ebben az időben ugyanis rendkívül kevés evangélikus élt a balaton partján, ők is szétszórva a különböző településeken. A gyülekezethez összesen három város és 10 község tartozott. 1856-ban megépült a boglári vörös-kápolna, mivel evangélikus földesúr építtette, eleinte ők használták, majd a katolikus Gaál család kezébe került, de megengedték, hogy évente egyszer, Úrnapján az evangélikusok is használhassák. 1947-50-ig szüneteltek az úrnapi istentiszteletek, majd ezután egészen 1962-ig nemcsak évente egyszer, hanem a nyári időszak minden vasárnapján tartottak istentiszteletet itt. 1962-ben az állam kezébe került a kápolna, ezért ettől kezdve egészen a mai templom felépüléséig a reformátusok templomát használták, a bibliaórákat pedig az Ittzés-házban tartották meg.

A boglári templom felépülésének nagy patrónusa volt Madarász István lelkész, aki még 1996-os nyugdíjazása után is vállalta az építkezés felügyeletét, lebonyolítását. 1995-ben kezdték el építeni, és 1999-ben lett kész. D. Harmati Béla szentelte fel 1999. május 22.-én. Tervezője Nagy Tamás Ybl-díjas építész. A parókia 2000-ben lett kész. A templom organikus stílusú, melyen jól megfigyelhetőek a természetes formák, a természetes anyaghasználat (fa, terméskő). Elhelyezés szempontjából rendkívül előnyös helyen, a hegy lábánál, a Várdombon, erődítményszerű teraszon áll, s helyzete, természet-közelisége kiváló lehetőséget nyújt, hogy a turisták kirándulás közben megtekintsék. Az ovális alaprajzú templomhoz a fölfelé szűkülő, hengeres alaprajzú, 32 méter magas torony, illetve a kiszolgáló helyiségek és a gyülekezeti terem csatlakozik. A torony világítótorony jellege a templomnak a világ felé közvetített üzenetét szimbolizálja. Mint ahogy Jézus is a világosságot hozta el a világba, úgy a templomnak is ez a szerepe a Balaton partján.

img_0853

Belsejébe nagy, egybefüggő, körbefutó ablakfelület engedi be a fényt, ezáltal rendkívül kellemes, a természettel összhangban lévő, világos tér jön létre. Az ablakokon keresztül a gyülekezet a szép természeti környezet nyugalmat árasztó szépségét láthatja. A világosságot fokozza a berendezés világosbarna színe. A tér fölé faszerkezetes, ovális kupola borul. Az oltár – az új törekvések módja szerint – a hívekkel szemben áll, tehát az úrvacsorai liturgia közben a lelkésznek nem kell hátat fordítania a híveknek. Tőle balra szószék, jobbra pedig keresztelő medence és zongora áll. Az oltár fölött hatalmas méretű, modern formájú kereszt látható. A padokban 70 ülőhely van, ami a templomban lévő székekkel együtt kb. 90-re bővül.

A torony felöli oldalon karzat emelkedik, rajta az 1 manuálos, 4 regiszteres kicsiny, villanymotoros orgona. Paulus Frigyes budaörsi orgonaépítőnél készült 2001-ben, adományozta a Magyarországi Evangélikus Egyház. A karzatról csigalépcsőn lehet feljutni a toronyba, ahol két harang függ. Közülük a nagyobbik 400 kg-os, 1999-ben készült Gombos Miklós műhelyében Őrbottyánban. A kisebbik 250 kg-os, származása ismeretlen.

p1040663

A Balatonboglár – Somogyvámos – Hács társult egyházközséghez tartozik Balatonszemes, Balatonfenyves, Fonyód, Lengyeltóti és Somogytúr község is, ahol általában kéthetente van istentisztelet. Heti rendszerességgel csak Balatonbogláron tartanak istentiszteletet, ez vasárnap 11 órakor kezdődik. Bogláron 170, Somogyvámoson 95, Hácson 96, Balatonszemesen 25, Balatonfenyvesen 23, Fonyódon 78, Lengyeltótin 65, Somogytúron 6 evangélikus lakos élt 2001-ben. A gyülekezet lelkésze Zsíros András és Karin Weisswange Pfarrerin.

Hozzászólások lezárva